Elsa Valle, hazánkban élő kubai származású énekesnő hétfő este a Zsidó Nyári Fesztivál egyik attrakciójaként a Dohány utcai Zsinagógában lépett fel a Latin Jazz Syndicate társaságában. A papírforma bejött: varázslat történt. ASZÓDI MÁRK CIKKE.
Meglepően visszafogottan, bensőségesen lágy gitárakkordokkal indult a koncert. Majd pár taktussal később valósággal feljajdult Elsa Valle tömör és érzelmekben gazdag hangja - így a drámai feszültség rögtön az első pillanatokban megszületett. De csak azért, hogy rögvest fel is oldódjék egy mindig nyerő latinos középtempóban.
Erő. E szó jut először eszembe Elsa Valle énekéről. Az előadóról tudnivaló, hogy Carlos Santana, Al DiMeola és a Buena Vista Social Club oldalán is állt már a világ pódiumain. Impulzivitása, temperamentumossága azonban sosem harsány, mert végig ott bujkál benne valami zavarba ejtő keserédes sebezhetőség és – mintegy az előbbi ellenpontozásaként – az összekacsintó játékosság. A hangulatok és dinamikák mestere ő. Színpadi magabiztossága mély muzsikusi bölcsességre és alázatra utal. A rutin és a letaglózó technikai tudás azonban sosem megy az akkor-és-ott érzelmek rovására, hisz a rögtönzés Elsa Valle stílusának tán leglényegibb alkotóeleme. Improvizatív ívei hol kiszámítottan tétovák, hol robbanékonyak (utóbbi a gyakoribb), és mindig kerek zenei gondolattá állnak össze, mire nyugvópontra jutnak. Frázisai ugyanakkor kerülik a szépen kitaposott, közhelyes fordulatokat, miközben persze tökéletesen illeszkednek mind a jazz, mind a latin muzsika dallamvezetési hagyományaiba. Eredetiségből nem volt hiány a hétfő esti koncerten sem: a művésznő váratlan fordulatai ugyanakkor tökéletesen simultak rá a hol feszesen lüktető, hol cseppfolyósan lebegő, már-már mozaikszerű zenekari alapra. Sokszor úgy, hogy az énekesnő szándékosan ellene játszott a dal ritmikai vagy tonális középpontjának a vibráció fokozása érdekében, vagy éppen fordítva, a zenekar dekonstruálta a vázat, miközben az énekesnő a zenei centrumban „tartotta a frontot”. A helyszínhez illően a kubai és jazz dallamok mellett szefárd zenei motívumok is előkerültek.
Túlzás nélkül mondhatjuk: Elsa Valle együtt lélegzett a dalokkal ezen az estén, és ehhez minden segítséget megkapott az őt kísérő muzsikusoktól is. Ha végignézünk a Latin Jazz Syndicate tagnévsorán, az imént vázolt maximális profizmus egyáltalán nem meglepő. Valóságos magyar jazz szupergroupról van szó: Babos Gyula - gitár, Szakcsi-Lakatos Béla - zongora, Kőszegi Imre - dobok, Barcza Horváth József - bőgő és basszusgitár, valamint Winand Gábor - fúvós és ének. Felsorolni is képtelenség volna a szóban forgó művészek muzsikusi erényeit, de még akár csak azt is, hogy milyen más formációkban találkozhattunk már velük korábban – hisz a hazai jazz szcéna feketeöves előadóiról beszélünk. Elsa Valle oldalán is kiderült mindez, instrumentális szólókban sem szűkölködött az este ugyanis. Egyben a legnehezebb is sikerült a csapatnak: úgy biztosították végig a stabil alapot, hogy a „mezei kiszolgáló személyzet” gondolata még csak fel sem merülhetett a közönségben, és bár számos hangszeres rögtönzést hallottunk (sok esetben egyetlen dalon belül is többet), ezek sosem az öncélú villogás jegyében fogantak. Tökéletes egyensúly született végül a kubai ritmusok könnyed szórakoztató jellege és a „művészibb”, kortárs zenei elemek intellektualizmusa közt.
Igazi nagy nevekről van szó, ezért akár illetlenségnek is tűnhet, de – merőben szubjektív indíttatásból - két közreműködőt mégis külön kiemelnék. Megítélésem szerint Babos Gyula részéről nagyszerű döntés volt, hogy nem klasszikus jazz-gitár sound szólt végig ezen az estén, hanem az ő nevezetes – Pat Metheny és Al DiMeola révén is ismert – gitárszintetizátora, mely képessé tette arra, hogy további izgalmas színekkel gazdagítsa az amúgy is pazar produkciót. És külön főhajtást érdemel Winand Gábor énekesi teljesítménye: Vukán György fantasztikus Pablo Neruda-korongja (Love Poems) óta ő a recenzens kedvenc magyar jazzénekese. Winand majdhogynem az este felében Esla Valle egyenrangú duópartneréül szegődött, nem ritkán egymásnak felelgettek elsősorban bebop stílusú vokális rögtönzéseikkel. Feledhetetlen élmény volt.
Talán felesleges is megjegyezni: minden egyes énekhang az első perctől az utolsóig tökéletesen a helyén volt. Ez mindenképpen üdítően hatott egy olyan országban, ahol minden évben százezrek drukkolják végig éppen ügyeletes megasztárjaink produkcióit, hogy megüssék a soron következő tercet.
